RÁNTOTT HÚS A LEVEGŐBEN

RÁNTOTT HÚS A LEVEGŐBEN

Nem, most nem a házastársi viták egyik fázisáról szólunk, hanem a lépten-nyomon szervezett „svédasztalos” állófogadások napi gyakorlatának egy tipikus helyzetéről.

Ma már természetes, hogy valamilyen szakmai összejövetel után meghívnak bennünket egy kis falatozásra, de sajnos az is általános, hogy kínos pillanatokat élhetünk át közben. Leginkább az állófogadások tesznek próbára bennünket. Pedig nem vitatható, hogy vendéglátónk a legjobbat akarja nyújtani számunkra, így a legfinomabb ételek sorakoznak a roskadásig megpakolt, tényleg ízléses, óriási asztalon.

Következzen Emberünk legutóbbi sztorija:

A magyar, ugye imádja a rántott húst, miért ne legyen akkor az asztalon? Persze, hogy van! Sőt, egyéb dúsan töltött, nagy szelet húsok társaságában, melyek gyönyörködtetően és hívogatóan várják az éhes vendéget.

Naná, hogy Emberünk nem képes ellenállni, még akkor sem, ha tudja, hogy állófogadáson állva kell enni, egyik kézzel a tányért fogva. Azaz világos, hogy esélye sincs a kétkezes étkezésre. A villák és kések azonban szépen sorakoznak az asztalon. (Hoppá!) Ha pedig mindkét evőeszköz van, akkor nyilván mások is valahogy megoldják a kétkezes problémát, miért lenne ő kivétel. Megkönnyebbülten fogja a kést, a villát, a hússal rakott tányért, esetleg szalvétát, és szépen elindul helyet keresve a mutatványhoz. Mivel az állófogadáson asztal és szék nincs az étkezésre, így a problémamegoldás ideje alatt zavart társalgásba bonyolódik egy hasonló kínokat átélő vendéggel, időt nyerve a megoldás megtalálásáig.

Az elsőre bevillanó ötlet: a rántott húsos tányért a levegőre helyezi, és így két kézzel nekilát a falatozásnak…de sajnos mindez kivitelezhetetlen.

Mi a megoldás? Lám, vannak, akik már meg is találták! Ott van a megrakott asztal, annak a szélén miért ne lehetne felvágni a húst? Vagy a lerakó asztal, igaz már egy-két piszkos edény hever rajta, de kellő gyorsasággal talán nem lesz feltűnő. Néhányan a fal mellett álló széken ülve, combjukat és térdüket jól megfeszítve, (a hölgyek kicsit pipiskedve,) kiváló asztalt kreálnak maguknak a főfogáshoz. A kreatívak az ablakpárkányt is megtalálják, így evés közben a kilátásban is gyönyörködhetnek. Bár kicsit furcsa a kép, Emberünk és beszélgetőpartnere némi szemkontaktust váltva, a biztató pillantások cseréjét követően döntenek a mintaválasztásról, és megkezdik a kés-villa műveletet valahol. Igaz, kis időt szentelnek a hibás rendezvényszervezés problémájára: „Itt nem lehet normálisan enni!”, vagy: „Igazán lehetne egy asztal, ahová le lehet ülni!” – elfelejtve, hogy tulajdonképpen állófogadásra jöttek.

Akkor hogy is van ez? Hibázott valaki?

Talán Emberünk, aki nem tudott ellenállni a rántott húsnak? A házigazda, akinek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a menüvel foglalkozzon? A munkatárs, akire rányomták a rendezvényszervezés feladatát, pedig nem is profi? Az étterem, akitől az ételt rendelték? Hmm. Talán inkább az önmagát kellető kés, esetleg az illatos rántott hús lehet a hibás!

Az állófogadás csak egy apró példa arra, hogy a cégek életében számtalan helyzet van, mely kellő körültekintés, ismeret vagy gyakorlat nélkül a legjobb indulat ellenére is kínos pillanatokat okozhat.

Hogy helybe hozzuk a tudást, hamarosan induló tréningünkön a rendezvényszervezés gyakorlati kérdéseiről, az üzleti kommunikáció és viselkedéskultúra legfontosabb témáiról hallhatunk Gáspár Ágnes média- és üzleti kommunikációs tréner, protokoll szakértőtől. Érdekes történetein, esetein keresztül kiderül, hogy a protokoll csak a maradi felfogásúak ügye-e, hogy egy csokor virág hogyan áshatja alá a cég hírnevét, de választ kapunk arra is, hogy mi a helyzet az imádni való, lábformáló fekete harisnyával, vagy hogyan kell értelmezni a meghívók betűkódjait, hogy csak néhány példát említsünk.

Mindenkinek szeretettel ajánljuk, akinek nem hiányoznak üzleti, vagy magánéletében a lesújtó pillantások, aki éppen egy rendezvény megszervezése előtt áll, vagy érdeklődik e szép szakma iránt. A tréningről bővebben itt olvashatsz.

 

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel, és kövess bennünket!

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.