Légy első! – A marketing vastörvényei

AlReis és Jack Trout amerikai marketing guruk, akiknek több könyve is alapműnek tekinthető a szakmában. A marketing huszonkét vastörvénye például tökéletesen lényegre törően fogalmazza meg azokat az alapelveket, amiket bárki könnyedén hasznosítani tud a saját háza táján, legyen szó egy multinacionális nagyvállalatról, vagy Mari néni sarki fűszereséről. Persze transzformálni kell a gondolatokat az adott körülményekhez, viszont az irány egyszerűen, tömören meg van fogalmazva.Szakértők gyakran mondják, hogy a sikeres marketing első törvénye, hogy el kell olvasni ezt a könyvet.

Beszélgessünk kicsit a dobogós, azaz az első három vastörvényről!

  1. Az indulási vezérpozíció törvénye

Reis és Trout szerint fontosabb elsőnek lenni a piacon, mint jobbnak. Itt sok vállalkozó felhördülhet, hogy „Hogy a fenébe legyek az első a piacon, amikor ezer másik cég foglalkozik ugyanazzal, amivel én?!”. Azért megkérek minden kedves olvasót, hogy ne nyomjon az „X”-re azonnal, mert van remény, nem annyira fekete vagy fehér a dolog, mint ahogy az elsőre hangzik.

A szerzők egy általános igazságot fogalmaznak meg ezzel a törvénnyel, hiszen sokkal könnyebb elsőnek behatolni az emberek gondolkozásába, mint meggyőzni valakit arról, hogy a te terméked jobb, mint amelyikkel először találkozott a piacon. Valljuk be mi is mindig az elsőkre tudunk visszaemlékezni.

Gondoljunk csak bele: George Washington volt az Egyesült Államok első elnöke. Ki volt a második? Farkas Bertalan volt az első magyar az űrben. De ki volt a második?

Na, ugye.

  1. A kategória törvénye

A kategória törvényének lényege abban rejlik, hogy ha nem lehetsz elsőként a piacon egy adott kategóriában, akkor állíts fel egy új kategóriát, amiben első lehetsz.

Személy szerint ebben a gondolatban látom a lehetőséget a legtöbb vállalkozó számára. Ha nem sikerült elsőként behatolni a vevő koponyájába, ne add fel a reményt, próbálj meg kitalálni egy új kategóriát. Ez nem is olyan bonyolult, mint ahogy gondolnád.

A budapesti Leves. nevű hely például nem találta fel a spanyolviaszt. Leveseket árul, mint ezer másik hely a fővárosban. Viszont ők voltak az elsők, akik ezt papír pohárban, utcán fogyasztható formában tálalták. Azóta is kígyóznak a sorok.

  1. A koponya törvénye

Itt is maradunk az „elsőnek lenni” fétisnél, csak itt arról van szó, hogy hogyan legyünk elsők az emberek fejében. Ez a kérdéskör arra utal, hogy hogyan tudjuk a vevők koponyájába juttatniaz ajánlatunkat. Ne ijedjünk meg, nincsen semmi baj az első törvényben leírtakkal, ez csak módosítja azt. Hiszen a marketing nem termékek, szolgáltatások csatája, hanem a termékekhez és szolgáltatásokhoz kapcsolt érzetek csatája.Elsőként behatolni az emberek fejébe a márkánkkal, igazából ez maga a marketing! De erre még visszatérünk, ez hosszabb beszélgetést igényel…

Ha szeretnél tovább ismerkedni a marketinggel, példákat látni, és hasznos tippeket kapni, jelentkezz kurzusunkra!

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel, és kövess bennünket!

AJÁNLOTT BEJEGYZÉSEK

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.