Kistibi és Nagytibi, avagy a generációváltás dilemmái

Az előző bejegyzésben („Porold le a céged! Itt a tavaszi nagytakarítás ideje…”) elgondolkodtam a portalanításon, a sokat emlegetett generációs szakadékon, és az utódlás kérdésén, amely ma nagyon aktuális.

Érdemes azokat a figyelmeztető jeleket észrevenni, amit a statisztikák alapján láthatunk.

A magyarországi mikro-vállalkozások kb. 95 %-a családi vállalkozás, melyeket többnyire 20-25 éve alapított az akkori ambiciózus, eltökélt, kihívásokat szerető 30-as, 40-es korosztály.

Többségük tehát nyugdíjas korú, és égető probléma számára az utódlás kérdése. A tapasztalatok szerint azonban a családi vállalkozások több mint 70 %-a belehal a váltásba. Mivel a magyarországi családi cégek a GDP több mint 50 %-át adják, mondatjuk, hogy ezeknek a cégeknek a problémája erőteljes hatással van az ország gazdaságára is.

Annak idején az alapító – mint első generációs nemzedék – szívvel lélekkel teremtett olyan értéket, melyet minden bizonnyal tovább kíván adni gyermekeinek, unokáinak, és most kiderül, hogy ez korántsem egyszerű. Miért?

A legnagyobb problémát a generációs különbségek jelenthetik. Bár minden korban számolni kellett ezzel a jelenséggel, most különösen meghatározó szerepe van, hiszen az utóbbi 20 évben a világ fenekestül felfordult, és a változások üteme egyre gyorsabb.

A családi vállalkozásokban nem ritka, hogy az alapító/tulajdonos, aki egyben vezető is, 25 éve ül a székben, és egyre inkább azt veszi észre, hogy olyan új üzleti modellek, információs technológiai és műszaki megoldások működnek, mellyel nem tud lépést tartani. Azzal is szembesül, hogy a vásárlók szokásai, elvárásai alapjaiban megváltoztak. Nem meglepő, ha Nagytibi nem érti Kistibit, hiszen az X és Y generációnak nem csupán a nyelve, a világa is más.

A problémák más része gyakran az alapító személyéhez kötődik. A régi nagyok egy csoportja mintha nem is akarná átadni a vezetést. Mivel a cég a saját teremtménye, alkotása, óriási az érzelmi kötődés, így nehéz azt elengedni. Ott bujkálhat a félelem benne, hogy mi lesz, ha nem is „úgy”, és nem is „azt” csinálja az utód, és abba is nehéz lehet beletörődni, hogy eljárt az idő felette. Feszültséget kelthet az is, hogy a visszavonulásra vonatkozó életviteli terv nincs kidolgozva, csak egy félelmetes űr van a helyén.

Amikor az alapító az utódlásáról, visszavonulásáról dönt, arról is dönt – nyilvánvalóan – hogy ő maga pótolható, helyettesíthető. Különösen megrázó felismerés ez azokban az esetekben, ahol a tulajdonos kézi vezérléssel „Zeusz” módjára működtette vállalkozását, és ő volt az információs hatalmat birtokló, a mindent tudó, mindenhez értő és mindent eldöntő, másoknak biztonságot adó személy. Az ilyen típusú vezető egyáltalán nem bízik abban, hogy utóda ugyanúgy, – netán jobban – vezetné a vállalkozást, mint ő. „Kistibi” esetében is ez lehet, és ez még a szerencsésebb helyzet, hiszen az utód legalább akarja(!) az utódlást, ami előbb utóbb szükségszerűen bekövetkezik. (Hacsak az alapító nem értékesíti a cégét, vagy nem külsősnek adja át a vezetést).

Természetesen nem csupán az alapító személyiségéből, helyzetéből, vezetési módjából adódhat az utódlás nehézsége, hanem sok más tényezőből.

A problémák más része az utódok helyzetéből adódik. Előfordul, hogy az utóddal kapcsolatban ténylegesen fennállnak a képességbeli hiányosságok, nincs meg benne a vállalkozói képesség és készség, mely motiválná a vállalkozói létre, arra a kemény munkára, mellyel céljait elérheti.

Egyes felmérések szerint a fiatalok többsége ma Magyarországon nem akar vállalkozni, inkább alkalmazottként helyezkednének el. A motiváció hiánya leginkább abból adódik, hogy nem látják a stabil egzisztencia megteremtésének lehetőségét.

Az is meghatározó a helyzet kialakulásában, hogy az alapítók nem adták át sem az ismeretet, sem a tulajdonosi szemléletet, sem a pozitív hozzáállás képességét, azaz nem készítették fel az utódot. A gyerek csak azt látta, hogy szülei „élnek-halnak” a vállalkozásért, de nem élvezik annak eredményét.

Az Y generáció azonban nem ilyen életet akar magának. Ő valóban meg akarja élni az életét, saját maga akarja beosztani az idejét, és harmóniát akar a munka és magánélet között. Óriási probléma az is, hogy nem volt, és most sincs lehetőség a fiatalok minél korábban történő tanítására, készségfejlesztésére, és a reális sikerorientált vállalkozói attitűd kialakítására.

A vállalkozások generáció váltása tehát összetett probléma.

Bajban vannak az alapítók, mert nincs Magyarországon tapasztalat és tudás arra vonatkozóan, hogyan kell átadni, miben kell átadni, és – megkockáztatom – hogy kinek kell átadni a vezetést, hiszen nagyrészt első generációs vállalkozókról van szó.

Bajban vannak az utódok, mert nem készítették fel őket az átvételre, nem kaptak ismeretet, nem gyakorolhatták mester mellett a vállalkozói létet, talán nem is nem bíznak bennük elődjeik, sőt nem is motiváltak a vállalkozói létre.

 

Bajban vagyunk mi is!

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel, és kövess bennünket!

AJÁNLOTT BEJEGYZÉSEK

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.