1.évad 2.rész – Élmény és Kommandó a Vállalkozói Klubban

1.évad 2.rész – Élmény és Kommandó a Vállalkozói Klubban

A jó sorozatoktól nehéz szabadulni, sőt: elvonási tünetek is jelentkezhetnek a hiányuk során. Én a 24 c. sorozattal jártam így: Jack Bauer fogva tartott és nem engedett, pedig saját akaratomból ültem a TV elé minden hét meghatározó napján, senki sem kényszerített. „Jack Bauer szövetségi ügynök vagyok, ez életem leghosszabb napja…” Minden epizód ezzel a mondattal kezdődik és már az első percben elindul az adrenalin a szervezetben.

A Vállalkozói Klub szervezői csapata egy olyan klubot hozott létre, melynek tagjai szándékaink szerint rövidesen függővé válnak, már várják a napokat, amikor találkozhatnak a Söráriumban egymással és velünk. Semmi nyomás, semmi erőszak!

No persze Jack Bauert  az adó jogszabályokkal összehasonlítani…: tisztában vagyok vele, hogy kicsit bizarr dolog. Keresem is a legkisebb közös többszöröst, hogy megmagyarázzam. Nos: a kommandó lehet ez a szó.

A mi 3 fős csapatunk –  a Brandatti Élménykommandója – a cél érdekében éppúgy bevetésre kész, mint Jack Bauer. Ő a mindenkori amerikai elnök védelmében nem eszik, nem alszik, nem iszik, csak harcol.  A mi kommandós csapatunk (Radó Denise, Deme Gábor színművészek és Békéssy Klára tréner) pedig azon munkálkodik, hogy felpezsdítse a klubtagok életét. Játékban, humorban, színházban, átváltozásban, kreativitásban találtuk meg az eszközeinket, de mindenre képesek vagyunk, még arra is, amiről fogalmunk sincs, de lehetetlent nem ismerünk.

Aki ott volt a klubban 21-én, szerdán, (1. évad 2. epizód) kommandósainkat pincér álruhában láthatta. Persze a szavakkal kicsit könnyebben megbirkóztak, mint a korsó sörrel, de a kezdő hangulatot megadták. Akik nem voltak ott, azok számára elárulom, hogy a “kata” és az “eva” adózási formák nőkké változtak a pincérlány kevésbé tájékozott agyában, a pincérfiú pedig először türelmesen, majd azt lassan elvesztve próbálta a lányt vállalkozási ismeretekre tanítani, több-kevesebb sikerrel.

Nos, az Élménykommandó eddig vállalta az információk átadását, a kompetenciánk befejeződött, némi hiányosságunk a vállalkozási ismeretekben azonnal megmutatkozott volna, úgyhogy bölcsen elhúzódtunk okosodni mi is.

Éva és Kata után jött Tünde, vagyis Nagy Erzsébet Tünde okleveles könyvvizsgáló, okleveles közgazdász, aki egészen komolyan vette az online pénztárgépről szóló tájékoztatást. Kiderült, hogy az adótéma nagyon érdekes is lehet, legalábbis Tünde előadásában, aki  gyakorlott oktató, sőt izgalmas könyvet (!) is írt már számviteli témáról.

Őt követte Bencsik László okleveles adószakértő, akit azonnali kérdésekkel bombáztak a klubunk tagjai, ő pedig csípőből lőtte vissza a válaszokat. Az előadók vállalták, hogy négyszemközt is hajlandók a tanácsaikkal segíteni, aki erre tart igényt. Ennek érdekében egy FOGLALT tábla erőteljes felemelésével máris az asztalukhoz is érkezett az információ.

Az Élménykommandó még egyszer besurrant a helyszínre, rövid kis játékkal elkezdtük az ismerkedést egymással, komolyságunkat itt is igyekeztünk elveszíteni, amely többé-kevésbé sikerült is.

Bozsó István, az Aktív Rádió tulajdonos-ügyvezetőjétől megtudhattuk a hatásos rádió hirdetések receptjeit, most már értjük, hogy mikor milyen típusú reklámot, és miért éppen olyat válasszunk, ha eredményeket szeretnénk. Néhány érdekességet is megtudtunk tőle a rádió történetéről és szolnoki vonatkozásairól, majd átadta az ajándékát a klub tagjainak, jelesül egy 40 ezer Ft-ot érő reklám lehetőséget a helyi médiumban.

Bónuszként a hamarosan megjelenő pályázatokról kaptak ismertetést a jelenlévők, sőt bejelentkezhettek a kizárólag klubtagoknak szervezett ingyenes szakértői tanácsadásra.

Kommandós csapatunk készül a következő bevetésre: a gondterhelt vezetők arcának felvidítására. Hogy mellékesen a Reptárról, a várva várt Várról és egészen mini számítógépekről is tájékoztatást kapnak, akik csatlakoznak hozzánk, az a hab a tortán, vagyis inkább a sörön, hogy stílusos legyek. Tény, hogy már szinte alig van hely a jelenleg számunkra rendelkezésre álló helyiségében, de előttünk nincs lehetetlen, mindent megoldunk, csak úgy, mint Jack Bauer!

Egyszóval ki ne hagyd az 1. évad 3. epizódját , vagy ha még nem láttad az első kettőt, akkor gyorsan csatlakozz a Vállalkozói Klubhoz!

 

Itt vagyunk egy kattintásra tőled! Brandatti Kft.

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel, és kövess bennünket!

AJÁNLOTT BEJEGYZÉSEK

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.